Azt már láthattátok, hogyan reagálunk a gyors, hirtelen beállt bizonytalanságra. Akár egy rendezvényen pl. ha váratlanul, hirtelen elered az eső, vagy 2020-ban, amikor egyik napról a másikra bedől a rendezvény piac. Most egy hosszabbra nyúló, teljesen bizonytalan időszakra készülünk. Hogyan gondolkozunk erről, hol vannak ilyenkor a kapaszkodók?

Fotó: Panamy

A catering vállalkozások 2 nagy kérdése

Nálunk, a Four Bitesnál valójában most ütött be igazán a válság, az év végi szünet és légüres tér, az adrenalin szint csökkenése után most kerültünk a mélypontra, amikor itt állunk a mindig is uborka szezonnak számító év eleji időszakban, nagyjából 2 havi tartalékkal a zsebünkben és fogalmunk sincs, mit várhatunk ettől az évtől.

Vajon ez lesz az az év,

  1. amikor megtanuljuk milyen a mélypontról visszamászni és elkezdeni törleszteni a veszteségeinket?
  2. amikor megtanuljuk, mikor kell elengedni szeretett vállalkozásunkat?

Egyik sem tűnik fantasztikusan inspiráló iránynak első blikkre (Berni). Üzletileg abszolút nem. Emberileg – ez lehet, hogy perverzen hangzik, de – bennem mindkét opció izgalmat kelt. Persze nem egyből, hanem egy kis ülepedési idő után, hogy érzelmileg volt időm feldolgozni nagyjából melyik forgatókönyv mivel járna és felkészülnöm az anyagi következményeire is.

A vállalkozás nem én vagyok

Azért izgalmas, mert valahogy értelmet nyer az a szemlélet, hogy a ‘big picture’ a lényeg. “A vállalkozás nem én vagyok, hanem az valami, amit csinálok.” Nekem ez a mondás egy nagyon fontos irányadóként szolgál. Nem mindig tudok 100%-ban azonosulni vele, mert nyilván átitatja az egész csapat személyisége a céget és amit, ahogy alkotunk. És gyakran van annyi munka a cégben, hogy szinte eggyé válunk vele, vagy függünk tőle.

Abban fontos tájékozódási pont számomra, hogy rugalmasabban tudjak gondolkozni a vállalkozásról. Hogy több lábon tudjak állni és több síkban szemlélni. Hogy tisztán lássam, hogy az értékek a fontosak, amik mi vagyunk, és hogy ezekkel az értékekkel mit tudunk üzletileg kihozni és milyen hatást tudunk elérni a világban. Ilyen extrém módú környezeti változásokkal, mint a járvány és hatásai, ilyenkor is.

Hogy úgy éljem meg a vállalkozást – persze amellett, hogy mindig az a cél, hogy sikerre vigyük -, hogy bárhogy is megy a business, az minket mindig épít, tanít.

A siker újraértelmezése

Ha az igyekezeteink nem vezetnek üzleti eredményhez, alkotási élményhez és akár csak kis körben, de társadalmi hatáshoz, akkor változtatni kell. Más termékkel, szolgáltatással, más csatornákon, más kontextusban, más tevékenységgel, akár elengedéssel.

Egy nagyon fontos időszakát éljük meg az életünknek, amit soha nem fogunk elfelejteni és bármerre is alakulunk, egy életre szóló emberi és üzleti tanulási élményben van részünk. Így fokozottan fontosnak érzem, hogy a lehetőségeinkhez képest a legjobbat hozzuk ki ebből az útból és ne csak üzletileg méricskéljük és a számok kudarcára emlékezzünk.

A félelem, aggódás, nyomottság nem vezet eredményre. Fontos, hogy megéljük ezeket az érzéseket és hazudnánk, ha rajtunk néha nem uralkodnának el, de tudatosan arra kell irányítsuk magunkat, hogy nem szabad megállni, megbénulni, fel kell állni, és menni kell.

“Don’t watch the clock, do what it does. Keep going.” – Sam Levenson

Záboji Péter, régebbi főnököm és egyik óriási tanítom által sokszor emlegetett mondás, most teljesen betalált.
Megyünk tovább. Ezzel a szemlélettel vágunk neki ennek az évnek.

Mi jön a szemlélet után, mihez kezdünk vele?
Következő posztunkban megosztjuk, milyen konkrét lépésekkel kezdtünk neki az évnek.

Szerző: Pólya Berni

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás