A 2020-as év sokkal hosszabb és mélyebb reflexiót hozott számunkra, mint az eddigi éveké. Pénzügyileg nem zártunk jó évet, sőt, csapatfejlődésben már inkább. Ezt az időutazást neked ajánljuk, ha érdekel, hogyan vettük 2020 éles kanyarait, mint design szemléletű catering vállalkozás. 

Berni, Ancsa, Fanni, Réka, Joci

2019 alapján ilyennek terveztük 2020at,  hogy ez lesz az az év 

  • amikor megduplázzuk az éves árbevételünket
  • amikor csapatunk bővülhet és eggyel nagyobban kezdhetünk el gondolkozni.
  • amikor már olyan hatékony catering tevékenységünk, hogy a falatkák nagy mennyiségű gyártását tudjuk kidolgozni.
  • amikor megnyitjuk az álom kávézónkat.

Tavaly ilyenkor csillogott a szemünk a tettvágytól és alig vártuk 2020-at. Talán ez az erő volt az, ami átsegített minket ezen az éven.

Aztán szomorúan figyeltük, hogy mi történik komplett iparágakkal, hogyan érint ez minket, ügyfeleinket, családunkat, barátainkat. Mindenhol beszüntették a rendezvényeket, csökkent a büdzsé, megszorítások léptek életbe, iszonyú nyomasztó lett a bezártság, a munkanélküliség mértéke és a tervezhetetlenség. Kéz a kézben járt a reménykedő, ‘túl fogjuk élni’ attitűd adrenalin szintje a bizonytalanság fojtogató érzésével.

Na de tekintsünk vissza 4 fejezetben és egy konklúzióval.

Q1. “Nagy tervek, nagy csattanás”

Sűrű február x Ígéretes tavasz x COVID

A csendes január után, már a februárunk elég sűrű, rendelésekkel teli lett, olyannyira, hogy alig fért bele a Cápák Között műsorra való felkészülésünk és forgatása. Március elején már aggódva telefonálgattunk egymásnak versenytársakkal, hogy “nálatok is mondják le sorban a rendeléseket?”. Gyűlt a feszültség, majd március 13.án teljes rendezvény stop.

Ekkor írtuk volna alá partnerünkkel a kávézónk szerződését is, amit elhalasztottunk, majd ősszel egyelőre teljesen el is engedtünk.

Q2. “Karantén és a Cápák.”

Főzünk Rád is! x Boldog Ebédpercek x Cápák között x Forbes

Ezután néhány nap olyan volt, mint a filmekben, amikor teljes csend van, vágni lehet a levegőt és csak a saját szívdobogását hallja az ember. Mindent is éreztünk egyszerre és volt néhány nap érzelmi dagonyázás, hogy most akkor mihez kezdjünk. Majd összekaptuk magunkat és még azon a hétvégén megszületett a Főzünk Rád is!  kampányunk.

Ösztönösen, szinte gondolkodás nélkül éreztünk rá erre az irányra és hihetetlen gyorsan reagáltunk, mindenki azonnal megtalálta a helyét a csapatban és egy jó minőségű, hasznos, izgalmas profilt hoztunk létre az otthon rekedt környékbeliek számára.

Nem sokkal rá kiegészítve a Boldog Ebédpercekkel is, ami rászoruló kerületi családok számára biztosított rendelőink segítségével kedvezményes ebéd menüket. 150 adag Boldog ebédperceket juttattunk el rászorulóknak, egy 250 fős facebook csoportot hoztunk létre, egy közel 50 fős fix ügyfélkörrel. Sorra jelentek meg szuper publikációk is rólunk, ami még egy pluszt adott hozzá. Egy értékes közösségi összefogást hoztunk létre, de sajnos üzletileg nem volt fenntartható számunkra az ebéd menü profil, az más jellegű üzemet kívánna. Nyáron, a vendéglátóhelyek újranyitásával és a szép napsütésben mindenki a szabadba és szabadságra vágyott, így kampányunk 12 hét után véget ért.

Májusban került adásba a Cápák között szereplésünk is, amire a Forbes is felfigyelt és publikált rólunk. Ez egy olyan elismerés és valóra vált álom volt, ami nagyobb ismertséget és új kapcsolatokat is hozott számunkra. Azt sajnáltuk, hogy nem tudtuk “kimaxolni” és meglovagolni ezt a hullámot, mivel a fő tevékenységünket nem tudtuk éppen kínálni a korlátozások miatt és így üzletileg hozott ugyan rendeléseket, de messze nem annyit, amennyit COVID nélkül hozhatott volna.

Q3. “Ami a csövön kifér.”

Rendezvények x Új partnerek x Snackbox x Workshop x Home office

Rengeteg élményben volt részünk ebben az időszakban, sok mindennel próbálkoztunk, kerestük a helyünket.

Szépen, lassan módjával kezdtek visszatérni a rendezvények, szeptemberben rengeteg esküvőt, céges eseményt bonyolítottunk le. Született egy új együttműködésünk a Kristinus borbirtokkal, ahol a jövőben a lebonyolítás mellett már komplett esküvő, rendezvényi menü főzéssel is készülünk.

Új, home office-os snack box szolgáltatásunk mellé szabadtéri szolgáltatásaink is születtek, kitelepüléses tetőterasz sütögetés a Számlázz.hu-nál és a Picnic&more csapatával hangulatos piknikek formájában. Visszanyúltunk a catering szektor előtti múltunkhoz is és beépült az online-, ill. hibrid közös főzős workshop a portfóliónkba, amit hihetetlenül élveztünk.

Kialakítottuk viszonteladási rendszerünket is a Zsivány, Pékműhely és Írish Budapest partnereinkkel, új szendvicsekkel, változatos meleg ételekkel. Aztán októberrel az ismételt korlátozásoknak köszönhetően, gyakorlatilag a home office szolgáltatásaink maradtak meg.

Q4. “Mikulás és a remény.”

Snack box x Egyedi delikát boxok x Céges karácsony

 

Újra visszatért a Főzünk Rád is! akciónk még október végén a bezárások előtt és a WOLT-ra is felkerültünk. Ez főleg egy érzelmi döntés volt és a vágy valami stabil iránt, amit aztán hamar el is kellett engedjünk, tavaszhoz képest már más szelek fújtak.

Így nem maradt más, mint az, amiben a legjobbak vagyunk, a falatka snackboxok tökéletesítése és erre való fókuszálás, illetve a karácsonyi kampányunkra való felkészülés. 

A tudatosság és fókusz meg is hozta decemberben a gyümölcsét és nagyon sikeres fél hónapot teljesítettünk. Többszáz mikuláscsomaggal, online céges karácsonyi bulikkal, karácsony boxokkal, ami egy kis fényt adott az alagút végén a 2020-as évnek. Karácsonykor be is zártuk konyhánkat január 4-ig. Borzasztóan elfáradtunk és szükségünk volt rá, hogy feldolgozzuk ezt a sok történést, élményt és extrém hullámzást.

Végül, ez lett az az év, 

  • amikor megtanultunk elengedni és gyors döntéseket hozni.
  • amikor rengeteg új dolgot próbáltunk ki, ami hol bejött, hol nem, de megtanultuk ügyesebben értékelni.
  • amikor megszületett egy profi home office szolgáltatás portfóliónk.
  • amikor megéreztük, hogy nem vagyunk egyedül ezekben a nehéz időkben.

De miről fog szólni a 2021-es évünk? Hamarosan olvashatjátok következő posztunkból!

Szerző: Pólya Berni

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás