Cateringesként rémálom egy olyan helyzet, ahol követhetetlenül gyorsan semmivé lesznek a céges meetingek, csapatépítők, bulik és workshopok – mind egy szálig.

2020 februárjában növekvő rendelésszámmal, rendeződő belső viszonyokkal, tulajdonosváltásokon túl kis csapatunk készen állt arra, hogy a catering üzletágunkat minden területen tökéletesítsük. Sőt, új irányok, izgalmas változtatások jártak a fejünkben. De nem pont így gondoltuk…

 

Az első sokk után persze bekapcsolt a „valamit márpedig tenni kell” attitűd. Kisvállalkozás vagyunk, a saját és munkatársaink megélhetését, a brandet, a folytonosságot nem lehet elengedni és leállni, amíg levonul az ár. Majdnem biztosak voltunk benne, hogy ha nem lépünk valamit azonnal, akkor lehúzhatjuk a rolót. Forogtak a kerekek, élesítettük az online meeting rendszert, szó szerint éjjel-nappal agyaltunk rajta, hogy mire, hogyan álljunk át. 

Ez volt...

A Four Bites fő tevékenysége, eddigi egyetlen lába most belefér egy fülbe a honlapunkon. Három év alatt létrehoztunk egy olyan catering szolgáltatást, ami egyrész a személyes jelenlétünkön és gondoskodásunkon, a kedves kommunikáción, a szakértelmen és rugalmasságon alapul. Másrészt pedig természetesen a falatkákon és kiegészítő ételeinken (saláták, granolák, sajttál); amiknek az elkészítésénél néhány kérdésben nem ismer(t)ünk megalkuvást. Minőségi alapanyagokkal, adalékok nélkül, frissen készülnek az ételek, minél inkább a szezonális és helyi zöldségekre, gyümölcsökre alapozva (a kínálat nagyobbik része húsmentes), finomított liszt és cukor nélkül. Evőeszköz nélkül fogyasztható, finom és egészséges falatkák ezek, amik akár egy rövid meetinget, akár egy egész esküvőt teljessé tesznek. 

Ez lett...

Március 12-től az összes megrendelésünket lemondták és 19-én már ebédet lehetett átvenni a konyhánkban. Az ötlet egyszerűbb nem is lehetne: hetente kétszer főzünk előre rendelés alapján; amit a megrendelők online fizetnek ki és a Kosztolányi téri konyhánknál vagy futárainktól (akik természetesen szintén mi vagyunk) veszik át. Az extrát a menü adja: ha borsóleves, akkor krémleves medvehagymával; ha sült sertés, akkor pulled pork saját fejlesztésű fetakrémmel (vegetáriánus opcióként pedig a nem kevésbé finom pulled paprika); ha pite, akkor teljes kiőrlésű liszttel készült bogyós gyümölcsös granolás pite. A hagyományos ételek mellett a legtöbb fogásunk kap egy “four bites-os” csavart – hogy egyszerre legyen olyan, mintha otthon főztük volna, de mégis élményszerű. 

A rendelési rendszert Főzünk Rád Is! névre kereszteltük, ami számunkra gondoskodást, közösségi élményt jelent. Úgy vesszük észre, hogy a rendelőinknek is: Facebook csoportunkban folyamatosan visszajeleznek, részt vesznek akár a menü kialakításában is, és itt csaphatnak le a megmaradó fogásokra is. Hiszen a cateringben képviselt értékeinket nem dobtuk félre: a fenntarthatóságot most többek között a pazarlás elkerülése, a lebomló csomagolások, a munkatársainkért való felelősségvállalás is tükrözi. Társadalmilag is szerettünk volna szerepet vállalni azok megsegítésében, akiket a járvány egyébként is rossz helyzetben ért: a kerületi családsegítő szolgálaton keresztül rendelőink féláron, “Boldog Ebédpercek” menüket küldhetnek rászoruló családoknak, amiket mi elkészítünk és kiszállítunk minden héten. 

Ez van most... és mi lesz?

Növekvő számú rendelőnk között szinte mindenki visszatérő vendég, és olyanok is akadnak, akik cateringes ügyfelünkből lettek Főzünk Rád Is!- fanok. Büszkék vagyunk rá, hogy minden kollégánknak tudunk munkát adni – ahogy arra is, hogy konszenzusos megoldásként csökkentett fizetésért dolgozunk, mert mindenkinek egyformán fontos, hogy működjön a rendszer. A cég maga is így indult, és most is szeretjük azt a megoldást, hogy belevágtunk a kiszállítás ötletbe kicsiben és fejlesztjük a tapasztalatok alapján, mindig pozitívan előre tekintve. 🙂 

Túl vagyunk egy hatalmas húsvéti kampányon, aminek a sikeressége minket is meglepett és közben folyamatosan ötletelünk, hogy mit adhatnánk még – most éppen online főzőkurzust fogunk kipróbálni -, és persze, azon is, hogy mit hozzon a jövő. Hiszünk benne, hogy a rendelési rendszerünk bár kényszer szülte teremtmény, de életrevaló, szívünkhöz nőtt kezdeményezés; és biztosak vagyunk abban, hogy bármi is következzen, hasonlóan gyorsan, rugalmasan tudunk majd reagálni. 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás